A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát. Elfogadom
Termékek Menü
Épp itt jársz: > >

Arno Stern

Arno Stern

Arno Stern 1946-ban 22 éves volt, amikor Párizs külvárosában egy háborús árváknak létrehozott gyermekotthonban vállalt munkát. Az volt a feladata, hogy foglalkoztassa a gyermekeket. Festeni engedte őket, és ennek nyomán ismerte fel ennek a játéknak a jelentőségét, feltéve, ha ez megfelelő körülmények között történik. Erre a célra feltalált egy különleges helyet, amely azóta is létezik: a Festőhelyeta védelmet nyújtó falaival, benne a színpalettás asztallal. Az 50-es években Arno Stern létrehozott egy festőműhelyt az akkoriban híres párizsi negyedben, a Saint-German-des-Présen, ami aztán nagy feltűnést keltett és „Académie du Jeudi” néven 33 évig működött ugyanazon a helyen. Ennyi év után egy még központibb helyre költözött, a Madeleine közelébe, és a Closlieu nevet kapta. Ennek német megfelelője a Malort, magyarul a Festőhely.

Mondhatni az egész sajtó beszámolt Arno Stern eredeti műhelyéről. Nem csak a francia újságok és magazinok, hanem számos más országban megjelentek cikkek, riportok, interjúk, és saját tanulmányok.Arno Sternt meghívták az UNESCO első művészeti oktatásról szóló kongresszusára Bristolba. Ennek nyomán számos szimpóziumon vett részt, és egyetemek, múzeumok, képzési és oktatási intézmények meghívására tartott előadásokat.

Felkérést kapott, hogy két párizsi kórházban Festőhelyeket létesítsen és egy ideig szellemi sérült gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozott. Az Arno Stern által képzett munkatársak folytatták ezt a munkát iskolákban, gyermekotthonokban és kulturális központokban.10 éven keresztül működtetett egy továbbképző helyet a Párizs Város Önkormányzata által rendelkezésére bocsátott helyiségben. Itt a világ számos országából érkezett tanulókat tanított. Több országban tart bevezető és teljes tréningeket. Ennek megfelelően Arno Stern az elmúlt 30 évben festőhelyi munkatársak százait képezte ki.

A Festőhelyen már nagyon korán elkezdődött Arno Stern kutatói tevékenysége. Jelentős tapasztalatokat szerzett a Mauritániában, Peruban, Nigerben, Mexikóban, Afganisztánban, Etiópiában, Guatemalán és Új-Zélandon végzett terepkutatásai során.

Arno Stern felfedezései a természetes megnyilvánulás jelentőségére hívják fel a figyelmet, amelyet felfedezését megelőzően évtizedeken keresztül félreértettek és egyetlen nevelési koncepcióba sem építettek be. Arno Stern célja, hogy ennek a létfontosságú megnyilvánulásnak a sajátosságait és hatásait megismertesse, hogy az a valódi természetének megfelelően fennmaradhasson.